Zemlényi Attila – Kabai Lóránt: Vasgyári eklógák – A Beteg Kisfiú legendája
A Vasgyári temető és a közelében lévő pálinkafőzde, a Bükk-fennsík, az Avas a kilátóval és a panelházakkal, a Dél-Kilián, a Fonoda utcalányai, a húszemeletes bérházról leugró öngyilkosok, a Molnár-szikla keresztje, Miskolci Laci, a helyi bolond, a Tiszai pályaudvar, Málik Roland költő, a miskolci Bonnie és Clyde-ként elhíresült bűnöző páros, Jackson, a főutcán táncoló különc figura, Onga, a Szinva, a Békeszálló, a Szondi-telep, a Miskolci Egyetem Rockwell Clubja és a Sötétkapu… Ikonikus miskolci személyek és helyek, a legendárium részét képező történetek – közéjük kalauzolja az olvasót Zemlényi Attila és kabai lóránt „négykezese”, a Vasgyári eklógák.
A Miskolci Nemzeti Színház fennállásának kétszázadik évfordulója alkalmából meghirdetett drámapályázatra beérkezett mintegy kétszáz alkotás közül Komán Attila Kornél című művével megosztva első helyezést ért el. Egy évvel később, 2023 őszén jelent meg nyomtatásban, a Prae Kiadó – melynek ez az első drámakötete – és a Szoba Kiadó együttműködésében, részben az előfizetők nagylelkű támogatásának köszönhetően. A szerzőpáros kisebb-nagyobb megszakításokkal, több, mint tíz éven át, úgymond egymással ping-pongozva alakította a szöveget. Eredetileg stílusgyakorlatnak indult a miskolci székhelyű folyóirat, a Műút által szervezett, a költői-írói ambíciókat dédelgető fiatalok szárnybontogatását segítő irodalmi táborban, a Szöveggyárban, melynek munkájában Zemlényi a lap főszerkesztőjeként, Kabai vezető szerkesztőjeként vett részt éveken keresztül, de dolgoztak együtt Bruthália fanzine-nen, performance-on és Deákpoézisen is.
A Szöveggyárat stílszerűen az egykori Lenin Kohászati Művek, a Vasgyár területén rendezték meg. A romok között tett éjszakai séták, ez a Miskolc testén húzódó, százhúsz hektáros „szürke-rozsdás eleven sebhely”, a város több évtizedes traumája, az elvesztett – és a mai napig vissza nem szerzett, helyette újat nem talált – identitás ihlette a Vasgyári eklógákat. A cím a műfajról árulkodik, hexameterben íródott bukolikus költészetet olvasunk, ám a téma, a felderített, bemutatott világ egyáltalán nem magasztos és idilli. A beszélt költői nyelv vibráló és dinamikus, káromkodással, szlenggel, a helyszíntől elválaszthatatlan népcsoport, a romák sajátos kifejezéseivel, szóhasználatával és megnyilvánulásaival egybefonva, különböző zsánereket, stílusokat keverve, a Miskolcon erős jelenléttel rendelkező slam poetry hagyományát megidézve. A helyieknek kétségkívül ismerős, de alighanem mások számára is beazonosítható és átélhető a jellegzetesen borsodi érzés- és hangulatvilág. Az alcím – A Beteg Kisfiú legendája – pedig beavat abba, hogy miről szól, mi köré összpontosul ez a tizennyolc jelenetből álló városdráma. Az Idegleléshez (The Blair Witch Project) hasonló áldokumentarista thrillerként is olvasható mű egyik szereplője, a Miskolci Egyetem híres tudományszervező egyénisége, a nemrég elhunyt irodalomtörténész, Kabdebó Lóránt után elnevezett Kabdebon Eszter Auróra Emese, végzős kultúrantropológus hallgató ugyanis a Vasgyárról akar szakdolgozatot írni, és az őt ettől elrettenteni igyekvő figyelmeztetések dacára, a kutatómunka részeként az elhagyatott épületek alatt húzódó alagútrendszerbe merészkedik, ahol félelmetes felfedezést tesz. Auróra martinászok leszármazottja, aki vállalja az örökségét, nem hajlandó félrenézni, és úgy tenni, mintha a Vasgyár és mindaz, amit valaha képviselt, amit Miskolc számára jelentett, nyomtalanul a feledés homályába veszhetne. Ez itt, ez is az otthona. Személyében egy új nézőpont, a miskolci születésű, itt nevelkedő, de nem közvetlenül érintett fiatalabb generáció pozíciója jelenik meg – kissé hasonlóan ahhoz, ahogyan az értelmiségi szerzők a művészet felől közelítenek a leginkább a munkásosztályt érintő problémához.
A megteremtett magánmitológia kiemelten fontos alakja a Beteg Kisfiú, akinek a legendája egy régebben a Vasgyárban, a Factory Sportarénában található, azóta lefújt, kísérteties Boós Ferkó-graffitiből ered, melyet a kötet előszavánál, illusztrációként meg is tekinthetünk. A Vasgyári eklógákban ő egy valós személy, Vályi Péter egykori miniszterelnök-helyettesnek és a gyár fiktív alkalmazottjának, a csábító, forróvérű Magdolnának a szerelemgyereke. Vályi Péter 1973. szeptember 15-én, egy gyárlátogatás során az egyik öntőgödörbe zuhant, az utána kapó Énekes Sándorral, a gyár akkori igazgatójával együtt. Vályi tragikus halálának körülményei hosszú időn át szóbeszéd tárgyát képezték, egyesek arra gyanakodtak, hogy nem baleset, hanem politikai gyilkosság áldozata lett. Ez a dráma origója, eköré az igaz történet, a sokak elmondása szerint Miskolc városát szinte átokként sújtó esemény köré gyűlnek a kitalált szereplők, és szövik a szerzők a fantázia szálaiból az időn átívelő cselekményt. A rejtélyek, a szájról szájra terjedő históriák, és maga a Vasgyár elvadult, enyésző, törmelékes-rozsdás, egyszerre apokaliptikus és heroikus tája nem csupán a szerzők, az olvasó képzeletét is beindítják. Amit mai formájában Tarkovszkij Zónájához hasonlítanak – és a műben a karakterek így is emlegetnek –, az fénykorában, a hetvenes évek elején virágzó nagyipar volt, közel százezer ember kapcsolódott hozzá a munkája, a családja folytán – az akkori miskolci lakosság fele. Azonban a rendszerváltással járó privatizáció a gyárat is érintette, mely fokozatos létszámleépítéseket, bezárásokat jelentett, és az itt lakók, egykor itt dolgozók éveken át hiába reménykedtek, hiába várták, az újraindítás napja nem jött el. A Miskolcot meghatározó acélművek leállításával elveszett az „Acélváros” identitása, csorba esett a büszkeségen, eltűnt egy fontos viszonyítási pont, és Zemlényi és Kabai szerint a fájó hiányt a mai napig nem sikerült betölteni, olyan kollektív trauma ez, melyet a közösség nem tudott feldolgozni. A Vasgyári eklógák erre tett kísérlet, a megváltásba fektetett hit testet öltése.
A Tellinger András által tervezett borítón Varga Éva fotográfiái fogadnak bennünket. A jelenetekre is a MissionArt Galéria 2011-ben rendezett Első Vasgyári Művésztelepén, a Vasgyár különböző – leszakadt, gyomokkal benőtt, összefirkált stb. – ajtóiról készített színes fényképek nyitnak rá, az ottani állapotok megrendítő leltáraként. A mű központi alakjai a két egymással beszélgető nagyvárosi pásztor és a híreket hozó-vivő varjak, köztük a mindentudó, vak Teiresziasz varjú, de itt van Néró is, véres költő helyett a pásztorokat kísérő pitbull. Az oldalakon megelevenedő gyár maga is inkább szereplő, mintsem puszta helyszín, a „gyárpárduc” különös átmenet élő és élettelen, organikus és mechanikus között, borzongató hibrid. A szövegbe az antik drámákat követve dalok ékelődnek. Azonban a szerzőpáros nem mindig ragaszkodik a klasszikus irodalmi formához, a választott „nagyon veretes” nyelvet frissé és játékossá teszik, az erőteljesen poétizált struktúrát fellazítják, teret engednek a humornak. A Vasgyári eklógák egyfajta kultúrkincskereső; egyik fő jellemzője az intertextualitás, a legkülönbözőbb popkulturális utalások használata, Nick Cave varjúitól kezdve a Terminátor, a Twin Peaks – Tűz, jöjj velem! és a Csillagok háborúja filmeken, valamint – mondhatni főmotívumként – H. R. Giger Alienjén át egészen a mozgalmi dalokig. A drámák világába a költészet felől érkező Zemlényi és Kabai olyan olvasztótégelyt hoztak létre, ahol a magasművészet és a populáris kultúra nemcsak megfér egymás mellett, hanem autentikus egységet alkot, reflektálva arra, amit Miskolc sokszínűségének, de akár ellentmondásosságának is nevezhetünk. Nagy szerep jut továbbá a vizualitásnak – animáció, árnyjáték, pantomim – és a zenének, a hangoknak, zajoknak is – utóbbiakról a játéktérben helyet foglaló DJ gondoskodik. A víziójuk színpadra állítására vonatkozóan – mind a hátteret, a jelmezeket, a zenét, a mozgást illetően – pontos instrukciókkal látják el a színházi szakembereket, bár a leírások időnként határozottan inkább egy film forgatókönyvéhez illőek.
A Vasgyár elbontása olyan mértékű erőfeszítéseket, anyagi forrásokat igényelne, melyek a közeljövőben aligha állnak rendelkezésre, így nem marad más, minthogy a természet lassanként újra birtokba vegye a belőle kiszakított, emberkéz által formált, majd magára hagyott területet. Sajnálatos módon nem csupán a Vasgyár kilátástalan jövője és a Vasgyári eklógákban a pusztulását, a Miskolc elveszettségét, megrekedtségét allegorikusan megjelenítő torzszülött árva, a Beteg Kisfiú sorsa ad okot a befogadó szomorúságára, hanem az is, hogy Kabai Lóránt már nem érte meg a dráma könyv formájában való megjelenését és a teltházas szcenírozott felolvasószínházi előadásokat.
Zemlényi Attila – Kabai Lóránt: Vasgyári eklógák – A Beteg Kisfiú legendája. Városdráma 18 fejezetben, Prae Kiadó, 2023. A borítótervet Varga Éva fotográfiájának felhasználásával Tellinger András készítette.
Hozzászólások